Elég kevés figyelmet kapott a hír, de már több szakértő érvel amelett, hogy a Covid-vírus, amelynek idáig világszerte 6.4 millió halálos áldozata van, egy amerikai biológiai fegyver labor terméke, és nem, mint azt sokan állították korábban, egy állati eredetű vírus amely átterjedt emberekre Kínában.  Az is nyílt kérdés, hogy a vírus véletlenül szabadult el, vagy esetleg az amerikai kormányokban jelenlévő szélsőséges elemek szándékos műve.

Az amerikai Columbia egyetem professzora, Jeffrey Sachs, már több alkalommal nyiltkozott, hogy a Covid vírus eredetével kapcsolatban fontos lenne kivizsgálni amerikai laborokat és intézményeket. Sachs a Lancet nevű angol orvostudományi szaklap azon bizottságának elnöke, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy járjon utána a Covid vírus eredetének. Neil Harrison társszerzővel írt egy cikket az amerikai tudományos folyóiratban, a Proceeding of the National Academy of Sciencesben, amelyben több amerikai intézményt megneveznek amelyeket mindenképen ki kell vizsgálni a Covid eredetének feltárásának érdekében.

A Harrison-Sachs cikk említi a már korábban több helyen meggyanusított Wuhan Institute of Virology-t (WIV), de hangsúlyozzák, hogy a Coviddal kapcsolatos kutatások az USA-ban már jóval régebben folynak. A kollaboratív kutatásban igen nagy szerepe van az amerikai kormánynak, olyan intézményeken keresztül, mint a National Institute of Health (NIH), Defense Threat Reduction Agency (DTRA), US Agency for International Development (USAID), melyek a kutatásokat finanszírozták. Amerikai részről a kutatások több intézményben folytak egyszerre: érintett az EcoHealth Aliiance, a University of North Carolina, a University of California Davis. A kutatás során a vírusmintákat Kínában és Dél-Ázsiában gyüjtötték össze, viszont a vírus genetikai kódjának megfejtése és a további génmanipulációk már az amerikai laborokban is történtek. Mivel a részletek nem kerültek nyilvánosságra, egyelőre nem tudható, hogy a kutatásoknak mekkora része folyt az USÁ-ban, és mekkora Kínában. Az NIH máig tagadja, hogy az általa finanszírozott kutatások alkalmasok lettek volna a Covid vírus laboratóriumi létrehozására vagy szaporítására, de az állításukat nem lehet cáfolni vagy igazolni, ugyanis a releváns adatokat titkosították. Ennek ellenére, kiszivárogtak olyan információk (melyekre Harriso és Sachs hivatkozik), amelyek arról tanuskodnak, hogy amerikai laborokban ilyen irányú kutatás, és lehetséges, hogy a levegőn keresztük terjedő vírust kapta meg egy alkalmazott.

A cikkből érdemes továbbá kiemelni, hogy a járványt okozó SARS-CoV-2 vírus tartalmaz egy úgynevezett furin hasítóhelyet (FHH), amely ugyan más koronavírusban is található, de nem található a koronavírusok azon alcsoportjában amelyekbe a Sars-CoV-2 tartozik (pl. nem található a SARS-CoV-1-ben). Ez az FHH jelentősen növeli a SARS-CoV-2 patogenitását és a vírus terjedését is gyorsítja. Harrison és Sachs szeretne választ kapni arra a kérdésre, hogy ez az FHH mesterségesen, azaz génmanipuláció útján került-e a SARS-CoV-2 vírusba. További érdekesség, ami magyarázatot igényel, hogy a fent említett FHH genetikai szekvencia azonos egy olyan szekvenciával, amelyet a Moderna cég három évvel a járvány előtt szabadalmaztatott (2016 Februárjában).

Az ismert tényeknek megfelel egy olyan értelmezés is, miszerint a SARS-Covid-2 egy amerikai biológiai fegyver, amelyet Kínának szántak.  Az amerikai intézményeknek a kínai kollaborációra két okból volt szükségük. Egyrészt, hogy bizonyos vírusokból mintákat gyüjtsenek, másrészt pedig, hogy a járvány elterjedése közben mutogathassanak a vuhani laborra.

Ron Unz amerikai újságíró egy érdekes összehasonlítást közöl a SARS-CoV-2 vírussal kapcsolatban. A járványt összehasonlítja a Csernobilban történt katasztrófával. Lehet úgy érvelni, hogy a csernobili baleset egy korszakot zárt le: 2006-ban maga Gorbacsov nyilatkozta, hogy "lehet, hogy a csernobili baleset volt a Szovjetunió összeomlásának igazi oka". A baleseten keresztül a világ betekintést nyert a szovjet rendszer életképtelenségébe, és, bár a rendszer valószínűleg így is úgy is összeomlott volna, a baleset valószínűleg
katalizátorként hatott.

Hány áldozata volt a robbanásnak? Az erről szóló komprehenzív wikipedia cikk szerint közvetlenül a robbanásban két alkalmazott vesztette életét, és kettő súlyos égési sebeket szenvedett. Az ott lévő alkalmzottak közül 134 került kórházba sugárzás szindróma miatt, ebből az eseményt követő hónapokban 28 ember halt meg, a rá következő
tíz éven belül további 14. Későbbi tanulmányok szerint a Szovjetunió és utódállamain belül a halálos áldozatok száma 4000 lehet, míg Európaszerte további 16000.

Ezzel szemben, a Covid által okozott halálesetek száma, az Egészségügyi Világszervezet szerint (WHO) 15 millió, amelyben nem csak a vírus okozta halálesetek, de a következmények okozta halálesetek is benne vannak, de az Economist 20 millió halálesetről beszél. További következmények, amelyek a fenti számokban nem szerepelnek, a gazdasági mutatók jelentős csökkenése világszerte.

Borítékolható, hogy a Covid következményei egy ezres faktorral túltesznek, a csernobili balesetéin.

De ha az is kiderül, hogy a Covid járvány nem baleset volt, hanem egy biofegyver alkalmazása akkor a különbség a két esemény között nem csak mennyiségi.

Források:

https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2202769119

https://www.dailymail.co.uk/news/article-10542309/Fresh-lab-leak-fears-study-finds-genetic-code-Covids-spike-protein-linked-Moderna-patent.html

https://www.unz.com/runz/a-thousand-times-greater-than-the-chernobyl-nuclear-disaster/

Nagyon kevesen tudnak róla, de Afganisztánban 1978-ban, egy kisebb forradalom után, és csak egy rövid időre, egy progresszív kormány került hatalomba, amely egyből biztosította a nők egyenjogúságát, szétválasztotta a vallást és az államot, olyan földreformot hajtott végre, amely a földművesek érdekeit képviselte, és ragaszkodott a semlegesség-elvéhez a külpolitikában, ami akkoriban azt jelentette, hogy sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok irányába nem kötelezte el magát. Ez a kormány Nur Mohammad Taraki kormánya volt, és pont olyan volt, mint amilyet most szeretnének sokan látni Afganisztánban.[1]

Afganisztánban egyébként a nők egyenjogúsága nem akkor merült fel előszőr. Az 1918-1919-ben írt alkotmány, amelyet Amanullah Khan király és Soraya Terzi királynő uralkodása alatt írtak, ugyancsak egyenlő jogokat garantált a nőknek, beleértve a szavazati jogot is. Ezzel Afganisztán az első ország lett volna a világon ahol ez megvalósult volne. Sajnos az alkotmány nem lépett hatályba, mert az országban a reformok felkeléshez vezettek. Afgán és ázsiai történészek máig biztosan állítják, hogy a felkelőket a Brit birodalom támogatta.[2]

Az 1970-es években az afgán népesség nagyrésze földműves volt. A termőföldek területének háromnegyed részét birtokolta a népesség három százalékát kitevő uralkodó osztály, köztük a mullahok is. Azok a jobbágyok akik egykor földtulajdonosok is voltak, általában eladósodtak, így a földjük gyakran átkerült az uralkodó osztály tulajdonába.[1]

1978, Április 27-én az elnöki palota előtt tömegdemonstrációt tartottak. A hadsereg a demonstrálók mellé állt, mert mindkét csoport az Afgánisztáni Népi Demokrata Pártot szerette volna kormányon látni, élén a marxista költővel, Tarakival. A katonaság azért állt a demonstrálók mellé, mert csak ez a párt hirdetett földreformot. Fontos megjegyezni, hogy Taraki hatalombajutása teljesen spontán eseményeknek köszönhető, még a CIA sem okolta a Szovjetuniót a történtekért. Ezt Jimmy Carter külügyminisztere, Cyrus Vance is megerősítette emlékirataiban. Egyes források szerint az események a Szovjet vezetést is váratlanul érték.

A Taraki kormány lényegében a huszadik századba repítette Afganisztánt. A nőknek egyenlő jogokat biztosított, nem csak papíron, hanem konkrét intézkedésekkel, például lehetőségeket teremtett a tanuláshoz, az ország történetében előszőr járhattak a fiúkkal együtt iskolába. Törvényen kívül helyezték a gyermekházasságot, és szabályozták a házassági hozományt. Legalizálták a szakszervezeteket és egyenlő jogokat biztosítottak a különböző etnikumoknak. 10000 politikai fogolyt szabadítottak ki a börtönökből, és vidéken korházakat és iskolákat építettek. Deklarálták az Iszlám iránti elkötelezettségüket, de egy világi államapparátus keretein belül.

1978 Szeptember 1-én a gazdák adóságait eltörölték, és földosztást is hajtottak végre. A mezőgazdasági szektor reformja azért is szükséges volt, mert Afganisztánban nagyon elterjedt volt a máktermesztés kábítószerexport céljából, és Taraki az ENSZ segítségét kérte, hogy ezt felszámolhassa. Ennek köszönhetően Afganisztán rövid időn belül önellátó lett élelmiszer szempontjából. Ezek az intézkedések mind nagyon népszerűek voltak, különösen az előtte eladósodott gazdák körében, akik sok esetbez az adósságaikat generációkon keresztül örökölték.

Az új kormánynak rendkívül komoly problémákkal kellett szembenéznie. 1978-ban Afganisztánban a várható életkor 35 év volt, a gyermekhalandóság 30 % felett volt, ami rosszabb volt mint bárhol máshol. Hogy ezeket a problémákat minél gyorsabban orvosolja, a Taraki kormány a Szovjetuióhoz fordult, és szovjet mérnököket és szakembereket hívott az országba, az utak és a korházak megépítéséhez. A Szovjetunió anyagilag is segítette Afganisztánt. Szovjet geológusok fedeztek fel több lítium lelőhelyet.

Afganisztán egészségügyi minisztere a Taraki kormány alatt egy nő, Anahita Ratebzad, volt. Az egyetemi hallgatók fele, a gyakorló orvosok két ötöde, a pedagógusok hetven százaléka szintén nő volt. Mindennapos volt a famernadrágban iskolába járó diáklányok látványa az utcákon. Sokan egyfajta aranykornak tartják ezt az időszakot.

Annak ellenére, hogy a vallási vezetők (mullahok) rendszeresen agitáltak a reformok ellen, nem csak a nők jogai miatt, hanem amiatt is, mert azelőtt a földek az ő tulajdonaikba voltak, a kormány népszerűsége nem csökkent. A radikális vallási vezetők nagyrésze kénytelen volt ”menekültként” Pakisztánba távozni.

A mullahok maguktól nem mentek volna sokra. De felkarolta őket egy jóval nagyobb hatalom: a CIA. 1979 Augusztus 3-án Jimmy Carter amerikai elnök ötszáz millió dollárt bocsátott a CIA rendelkezésére, hogy megdöntsék a Taraki kormányt. A titkos program neve “Operation Cyclone” volt. Szaud-Arábia és Pakisztán segítségével elkezdték felfegyverezni a mudzsahedineket (“szabadságharcosokat”). John Pilger angol újságíró tudosított az afganisztáni amerikai követség közleményéről, amely cinikusan kijelenti, hogy a Taraki kormány megdöntése amerikai érdek, akkor is, ha ez a kormány Afganisztán szociális és gazdasági fejlődését szolgálja. Az USA által felfegyverzett fanatikusok előszőr váratlan támadásokat intéztek afgán falvakban és kisvárosokban, gyakran leégettek iskolákat és korházakat.

Az események másik fontos szereplője volt Hafizullah Amin, aki az 1960-as években amerikai egyetemeken, például a Columbián, tanult. Amin a Columbián egy Marxista kör tagja volt. Amikor visszatért Afganisztánba, csatlakozott az Afganisztáni Népi Demokrata Pártba, Taraki bizalmába férkőzött, előbb védelmi miniszteri, majd miniszterelnöki rangra emelkedett. 1979 Szeptemberében puccsot hajtott végre, megölette Tarakit, és sok Tarakihoz hűséges embert megöletett vagy börtönbe záratott. Ezután olyan intézkedéseket hozott amelyek a marxista kormányt lejáratták: drákói törvényeket hozott az Iszlám vallás ellen, így elidegenítette a vallásos embereket, viszont Taraki reformjait eltörölte. Közben a mudzsahedinek tovább folytatták a mészárlásokat, az iskolák és korházak lerombolását, Afganisztán keleti részén.

Philipp Bonosky, Afghanistan: America’s Secret War című könyvében [3] összegyüjtött adatok alapján valószínűsíthető, hogy Amin CIA ügynök volt. Annak ellenére, hogy Amin “marxista” volt, és annak ellenére, hogy egy erőszakos puccs által került hatalomba, Carter elnök Amint tartotta Afganisztán legitim vezetőjének. Babrak Karmal, aki a későbbi Szovjet megszállás segítségével került hatalomba, Amint többször nevezi CIA ügynöknek.

1979 Decemberében Amint is megdöntötte az afgán hadsereg, ahol még sokan voltak Tarakihoz lojálisak. Máig vitatott, hogy az afgán hadsereg, vagy Szovjet katonák végeztek vele. Ezután Babrak Karmal került hatalomba, akinek, annak ellenére, hogy Tarakihoz volt lojális, nem sikerült akkora népszerűségre szert tennie mint Tarakinak, nagyrész azért, mert ő hívta be a Szovjet hadsereget, hogy az Amin puccs, és a mudzsahedinek okozta káoszon úrrá tudjon lenni. Így az afgán nép benne egy külföldi hatalommal szövetkező politikust látott.

A mudzsahedinek szokásairól még maga a Washington Post is részletesen beszámolt: kedvenc taktikájuk volt előszőr levágni az áldozataik (akik gyakran szovjet katonák voltak) orrát, fülét, és nemi szervét, és utána rétegenként levágták a bőrüket. Ennek ellenére, az USA végig támogatta őket, Carter bukása után Reagan is vendégül látta a vezetőiket a Fehér Házban.

A történészek szerint a Szovjetunió részéről egy kolosszális tévedés volt Afganisztánban beavatkozni. Valószínűleg többre mentek volna, ha csak külső támogatást nyujtanak a Karmal kormánynak. De fontos tudni, hogy a titkos amerikai beavatkozások okozták Afganisztánban a káoszt, és a Szovjet hadsereg azért ment oda, hogy ezt a káoszt megszüntesse.

Források:

[1] John Ryan, kanadai professzor emeritusz cikke: https://www.globalresearch.ca/afghanistan-before-after-us-intervention/5756806

[2] Interjú Tarik Ali brit politikai aktivistával ( https://www.rt.com/podcast/543510-tariq-ali-war-money-laundering/ )

[3] “How the CIA turns foreign students into traitors,”Ramparts (San Francisco), Április 1967, 23-24 old; Phillip Bonosky, Washington’s Secret War Against Afghanistan, New York: International Publishers, 1985, pp.33-34; The Truth About Afghanistan: Documents, Facts, Eyewitness Reports, Moscow: Novosti Press Agency Publishing House, 1980, 83-96 old.; Washington Post, December 23, 1979, p. A8.

Larry Romanoff cikke

Eredeti link: https://www.unz.com/lromanoff/the-american-dream/

Az "amerikai álom" az egyik legmélyebben megrögzött nacionalista ideológia a világon. Az amerikai identitást részben a patriótizmusra és a szabadságra utaló tömeghisztéria alkotja, de mindenütt jelen van benne az a képzet, miszerint Amerika lehetővé teszi, hogy a koldusok meggazdagodjanak. A mítosz szerint a lehetőségek minden állampolgárnak adottak: Amerika az az ország, ahol azok is, akiknek nincs se ajánlólevele, se képzettsége, se tapasztalata, kemény munkával a csúcsra érhetnek, akár államelnök is lehet belőlük. Ebben az összefüggésben Amerika maga egy fantasztikus utópikus mítosz, egy földi paradicsom, egy Sangri-La, ahol a legelnyomottabbaknak is adottak a lehetőségek. A mítoszt a propaganda gépezet terjeszti.

Az amerikaiak nagyrész abban a hitben él, hogy Amerika ebből a szempontból egyedi, az USA önmagát a lehetőségek földjeként definiálja. A baj az, hogy ez mindig egy hatalmas félrevezetés volt.  Az valószínűleg igaz, hogy az USA-ban több gazdag ember él mint sok más országban, és ezeknek az embereknek a státuszát az USA egyrészt az egyének saját erényeinek eredményeként, másrészt az amerikai rendszer erényeként állítja be. Az igazság, ezzel szemben, az, hogy az amerikai gazdagok és meggazdagodásuk inkább az amerikai stílusú kapitalizmus ragadozó és antiszociális voltát bizonyítják, nem azt, hogy ott egyenlőség lenne vagy, hogy mindenki számára adottak lennének a lehetőségek. Az is igaz, hogy az amerikai kapitalizmus, amelynek ragadozó természete egyedi, létesít olyan lehetőségeket, amelyek máshol nem léteznek, de könnyebb amellett a nézet mellett érvelni, hogy azok a lehetőségek jobb ha nem léteznek. Gondoljunk a 2008-as ingatlanpiaci válságra! Az amerikai vagyonok általában bűntények eredményei, sokszor jóval nagyobbak mint amelyek a 2008-as krízist okozták, és az igazi erény bizonyítéka inkább az lenne, ha az amerikai nagycégek, mint például a Rockefeller család tulajdonát képező United Fruit és Standard Oil, a Coca-Cola, vagy a Wal-Mart felső vezetése bíróság előtt halálbüntetéssel felelne az emberiség-ellenes bűneikért.

Az USÁ-ban igen nagyszámú milliárdos él, de ezt ellensúlyozza a középosztály szétesése, és a szegénység rohamos növekedése. Az elit egy százalék, bankárok és iparmágnások, akik a kormányzást irányítják, már rég áterőszakoltak olyan törvényeket amelyek lehetővé tették, hogy ez a réteg ne fizessen adót, és hogy tovább halmozhassák a vagyonukat.  Az a tény, hogy más nyugati országokban kevesebb milliárdos él, de ezzel együtt jóval kevesebb a szegénység is. Elég rápillantani a vagyoneloszlást jellemző adatokra, hogy megtudjuk, a lehetőségek Amerikában csak egy privilégizált elit számára léteznek, a többség számára nem csak az a baj, hogy ezek a lehetőségek nem léteznek, de az is, hogy az a bizonyos elit naponta meglopja a többséget.

Minden amerikai "felsőbbrendűségi" aspektusra igaz, hogy csak nagyon kevés példa szolgál bizonyítékul. Az amerikaiak sokszor büszkén emlegetik Bill Gatest vagy Warren Buffettet. III-adik William Gateset egy vagyonos családba született, mely családnak jó kapcsolatai voltak a legmagasabb szinteken, és nem arról van szó, amit a mítosz állít, hogy a fiatal Billie lemondott a Harvard-diplomáról, hogy egész nap a számítógép előtt ülhessen, és a jó ötleteinek köszönheti, hogy megtalálta az aranyat. Gates és Buffett két személy 300 millióból, és a brutális igazság, amely elkerüli a hívők figyelmét, az az, hogy ezek ketten gazdagodtak, amíg emberek tízmilliói elvesztették az otthonaikat ás a munkahelyeiket is. Az amerikaiak az Apple-t is büszkén emlegetik, mely cég offshore profitja 300 milliárdra rúg, mint jó példát az Amerika által kínált korlátlan lehetőségekre, de nem veszik észre, hogy emberek milliói laknak sátorvárosokban vagy Las Vegas csatornáiban, és azt sem hajlandól észrevenni, hogy van összefüggés a nagyfokú elszegényedés és az Apple 300 milliárdos profitja között. Emellett nem tudnak arról, hogy olyan cégek, mint a Foxconn (amely az Apple termékeket gyártja) Kínában lényegében
rabszolga koncentrációs táborokat tart fenn. A gazdagok, bárhol a világon, nem azért gazdagok mert okosabbak, hanem esetek tulnyomó többségében azért, mert kihasználják a rendszer számukra elérhető kiskapuit, és azért mert számíthatnak egy karhatalomra amely olykor brutálisan bánik a kevésbé előnyös helyzetben lévőkkel.

Könnyű elgondolni olyan analógiákat amelyek az "amerikai álom" lényeget tökéletesen visszatükrözik: "Minden amerikainak megvan a lehetősége, hogy megtanuljon repülni". Ha megvizsgáljuk, hogy hány amerikai élt ezzel a lehetőséggel, akkor azt találjuk, hogy elenyészően kevés, de ez nem érvényteleníti az fenti állítást.  Ugyanezen logika mentén kijelenthetjük, hogy minden amerikainak megvan a lehetősége, hogy gazdag és sikeres legyen. Megint megvizsgálhatjuk, hogy ez hány embernek sikerült, megint azt találjuk, hogy elenyészően kevésnek, de az állítás ettől még nem lesz érvénytelen. Persze az egész érvelés értelmetlen. Warren Buffett sikere semmire másra nem jó példa, mint arra, hogy egy szerencsés és tehetséges egyén jó helyeken volt a megfelelő időkben. Buffett inkább kivétel mint példa. Kevés Elon Musk létezik, és a létezésük önmagában nem bizonyít semmit. Ha az amerikai álmot komolyan akarjuk venni, akkot legalább tíz millió példára lenne szükség akik az álmot valamilyen mértékben megvalósították. De ezek nem léteznek, és azért nem, mert az egész amerikai álom narratíva egy humbug.

Amíg az USA vezetés, melyben a főszerepet bankárok és pénzemberek, multinacionális cégek elitje és a FED, keményen dolgozik azért, hogy kifossza a közép- és alsó osztályokat, az alsó 99 százalék ódákat zeng arról a demokratikus" kapitalista renszerről. Arról a rendszerről amely a fent említet vagyon-koncentrációt lehetővé teszi. Az igazság az, hogy pont azt a rendszert istenítik, amely minden évbe mélyebb szegénységbe taszítja őket. A propagandának a történelem során nem hiszem, hogy volt bárhol nagyobb sikere mint ebben az esetben. Egy egyre elszegényedő, egyre kevesebb hasznos képzéssel rendelkező, általában munkanélküli réteg vakon átnéz azon a tényen, hogy a szerencsétlenségét a fennálló rend okozta és okozza naponta, és ehelyett leborulnak a rendszer előtt, és félistenként néznek azokra az emberekre akik az egészet irányítják.

Meg kell jegyezni, hogy a vallás igen komoly szerepet játszik a humbug terjesztésében. Az Kereszténység amerikai változatai leegyszerűsített moralisztikus világnézetre alapulnak, erősítik a hitet, miszerint az erény kerekedik felül, a kemény munkát pedig úgy állítják be mintha az az erény megnyilvánulása, és mintha a siker a kemény munka eredménye lenne. Ebben az összefüggésben, az ideológiai agymosás logikája mentén, elterjed az a nézet, hogy ha valakinek az álom nem sikerül, az a saját hiányosságainak köszönhető. Amerikában ha valaki a rendszert hibáztatja, az "hisztizik". A álommal járó teljes mítosz, ugyanis, az, hogy az USA-stílusú kapitalizmusban mindenki gazdag lesz aki rendesen dolgozik, így az embereken eluralkodik egy hamis reménykedés, amely csak nagyon ritkán valósul meg, viszont ha nem valósul meg, azért általában saját magukat okolják.

Egy szerző szerint, mint USÁ-ban minden más, az amerikai álom is egy hazugság. De ez a hazugság "pszichológiailag annyira csábító olyan emberek számára akikben van ambíció, és akik egy szebb jövőben
reménykednek, hogy a propaganda elkötelezett követőket termel, még akkor a bizonyítékok teljes hiányában is". Az amerikai életnek ez az egyik igazán nagy emberi tragédiája: embermilliók hisznek egy egyszerű tündérmesében, bemagyarázzák maguknak, hogy "mindig vannak más lehetőségek", annak ellenére, hogy elég lenne tiszta fejjel
körülnézniük, hogy belássák, hogy a valóság és a mítosz között mekkora az ellentmondás. Sajnos mindig a legártatlanabb, leghiszékenyebb, legkevésbé informált, és a legjobban kiszolgáltatott emberek azok, akik leginkább bedőlnek ennek a gonosz propagandának. Jó példa erre az Amway nevű cég tevékenykedése is.

Az amerikai könyvesboltokban igen népszerűek a "self-help" típusú könyvek, amelyek a siker és meggazdagodás "igazi titkát" hivatottak megosztani. Persze ha egy könyvnek ez tényleg sikerülne, utána nem lenne szükség egy második ilyen könyvre. Az ilyen könyvek igazi titka, hogy a "hidd el ezt" mantra valamelyik változatára alapulnak.
És ha nem sikerül megtalálni az aranyat, és nem fog sikerülni, akkor a baj az, hogy a "hited nem volt elég erős".

A valóság az, hogy a lehetőségek a meggazdagodásra csak olyanok számára nyitottak akiknek jó kapcsolatrendszerük van. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy valaki a tehetsége és a kemény munkájára alapozva
gazdag vagy híres legyen, ennek ellenére, az amerikaiak nagyrésze ebben az illuzióban él. Egy időben gyakran hallhattuk, hogy "az növekvő dagály minden hajót megemel". Ezzel szemben az utóbbi ötven évben csak a luxusjachtok emelkedtek, a vagyon a felső egy százalék kezében koncentrálódott, míg a középosztályt kifosztották. Az USA ipar eltűnt, az USA gazdaság a pénzügyi szolgálatok gazdaságává vált, a FED tervezi és okozza a gazdasági hullámokat, egyrészt a "boom"-okat, azaz lufikat és az azokat követő "bust"-okat, amik akkor következnek amikor a lufik kipukkadnak. Az egésznek lényege a vagyon kevés kézbe való koncentrációja, így a gazdagság az átlagember számára elérhetetlen. Már sokan írtak az amerikai társadalom növekvő szociális rétegződéséről: akik a szegényebb rétegekhez tartoznak, azoknak nincs lehetőségük felemelkedni, még a középosztály szintjéig sem, nemhogy a gazdag rétegekéig. A fejlett országok között az USA-ra leginkább igaz, hogy a szociális státusz örökletes, és az egyéni erőfeszítésnek, vagy a tehetségnek semmilyen mérhető eredménye nincs.

Az emberek a világ minden országában reménykednek: reménykednek a fejlődésben, az életük jobbra fordulásában, a prosperitásban, a szükségektől való függéstől való növekvő szabadságban. Ez nem csak az
amerikaiakra igaz. Továbbá az is tény, hogy a fejlődést lehetővé tevő lehetőségek sem csak az USÁ-ban léteztek. Sok országban jóval magasabb az életszínvonal, és ezek az országok sokszor jóval több empátiával állnak a szegényebbekhez. A siker más országokban is volt annyira lehetséges mint az USÁ-ban, Kanadában, Németországban, vagy Olaszországban. Az "amerikai kivételesség" narratíva már ott is téves, hogy Amerikában soha nem volt kimutathatóan sikeresnek lenni mint sok más országban.

Vitán felül állíthatjuk, hogy manapság Kína az az ország amely a legtöbb lehetőséget kínálja az állampolgárainak, hogy prosperitásban éljenek. Kína lehetőségei a nép egésze előtt nyitva vannak. Ez nem jelenti azt, hogy nem létezek kiváltságok: a jó pedigré fontos, hogy bizonyos vacsorákon jelen lehessen ah ember, de az is igaz, hogy ma
Kína az az ország, ahol a népek tömegei joggal reménykedhetnek abban, hogy a jövő meghozza a kívánt jólétet. Kína, és nem Amerika, az az ország amely olyan környezetet teremtett, amelyben a fejlődés majdnem egyetemes és mindenki számára elérhető. És, bár az amerikaiak ezt nem hajlandóak elhinni, ez mind a kínai vezetés magas színvonalának, Kína egypárt rendszerének, és Kína kivételes szocialista-kapitalista ötvözetű gazdasági berendezkedésének köszönhető. Azok a tényezők amelyeket az amerikaiak a nemzetük sikere szempontjából
elengedhetetlennek tartanak, pontosan azok miatt válik az amerikai álom a többség számára elérhetetlenné. Ezekre az állításokra rengeteg bizonyítékot lehet felsorolni, de mire az amerikai elmét besőtétítő propagandaköd felszívódik, addigra már túl késő lesz. Személy szerint én nem aggódom az amerikaiak miatt, én inkább amiatt aggódom, hogy a kínaiak között is túl sok van akik hisznek a fent leírt propagandának, és az sem biztos, hogy az ő elméjük kitisztul mielőtt túl késő lenne.